A városi pedagógusnap keretében adták át a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést Óváriné Jámbor Évának és Pribelszki Péternének, valamint köszöntötték dr. Péter Józsefnét is, aki állami kitüntetésben részesül, Brunszvik Teréz-díjat vehet át június 1-jén, Budapesten. Nyugdíjba vonulása alkalmából több pedagógus is Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.
A díszteremben a Békéscsabai Jókai Színház valamint a Baross Imre Artistaképző Intézet és Előadó-művészeti Szakgimnázium csabai Színitanházának színész szakos hallgatói adtak műsort, majd Szarvas Péter polgármester szólt a megjelentekhez.
„A hétköznapokban leginkább csak az elvárásainkat közvetítjük önök felé, de ma önöket ünnepeljük. Mindent elvárunk a pedagógusoktól, akikre hol a nemzet napszámosaként, hol lámpásként, hol szántó-vetőként hivatkozunk. A jövő a gyermekekben keresendő, nevelni, oktatni, értéket átadni akkor tud a pedagógus, ha körülötte, a társadalomban rend van” – fogalmazott Szarvas Péter, hozzátéve, hogy a társadalom legreménytelibb összetevőjét, a gyermeki lelket csak a legkiválóbb nevelők vehetik kézbe, és ők tudnak értéket teremteni, értéket közvetíteni is.
A díszteremben ilyen értékteremtő pedagógusok foglaltak helyet, akik közül többen díjat vehettek át.
Békéscsaba közgyűlése 1994-ben alapította a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést, amelyet 2014-től évente két olyan pedagógus kaphat meg, aki legalább tíz éve magas színvonalú oktató-nevelő tevékenységet végez a városban, meghatározó személyiség szakmájában. A kitüntetés egy arany pecsétgyűrű, rajta Békéscsaba város címere, a körrészen pedig Békéscsaba Kiváló Pedagógusa véset látható.
Idén a közgyűlés döntése értelmében Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést kapott Óváriné Jámbor Éva, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium pedagógusa és Pribelszki Péterné, a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda óvodavezetője.
A pedagógusnap alkalmából az oktatásért felelős miniszter kitüntetéseket adományoz a gyermekek oktatása – nevelése érdekében kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottsága felterjesztése alapján az oktatásért felelős miniszter, kiemelkedő pedagógiai munkásságáért dr. Péter Józsefnét, a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda nyugalmazott óvodavezetőjét Brunszvik Teréz-díj kitüntetésben részesítette.
Az oktatási miniszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz azoknak a nyugállományba vonuló óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő munkát végeztek. Idén technikai okok miatt még nem érkeztek meg a szolgálati emlékérmek, azonban a pedagógusnapon e nélkül is köszönetet mondtak az érintetteknek áldozatos munkájukért.
Nyugdíjba vonulásuk alkalmából búcsúztak a következő óvodapedagógusoktól:
Nyugdíjba vonulásuk alkalmából a város megköszönte hosszú éveken át a gyermekek oktatása-nevelése, fejlesztése érdekében kifejtett munkáját azoknak a pedagógusoknak is, akik a Békéscsabai Tankerületi Központ, valamint a Békéscsabai Szakképzési Centrum alkalmazottaiként folytatták tevékenységüket. Ők a következők: