Többek között a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést is átadták a városházán
Október 15-én, csütörtökön számos kitüntetést adtak át a városháza dísztermében, így többek között a város kiváló pedagógusának, valamint a békéscsabai fiatalokért végzett munkáért járó elismeréseket is.
Az Elismerések Napja azért jött létre, mert a járványhelyzet miatt a városvezetés nem tudta a szokott módon és időben köszönteni a legkiválóbbakat, hiszen például a Csabai Garabonciás Napok sem került idén megrendezésre, ahol hagyományosan a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést szokták a fiatalok előtt átadni az arra érdemeseknek.
A rendezvényen Szarvas Péter polgármester köszöntötte a vendégeket, akik körében ott volt Kádár Kende diákpolgármester, Csizmadia Bertold, a Békéscsabai Diákönkormányzat frissen megválasztott, illetve Kovács Ákos, a diákszervezet korábbi elnöke is. Az esemény ezután a díjak átadásával folytatódott, amelyet az Alföld Quartett előadása színesített, Liszi Melinda közreműködésével, majd állófogadás keretében finom falatokkal, kávéval és üdítővel kedveskedett a város a résztvevőknek.
Az átadott kitüntetések
- Békéscsabáért díj
Balassi Táncegyüttes
- Békéscsaba Kiváló Pedagógusa
Vargáné Nagy-György Katalin,
Novák Attila
- Békéscsaba Egészségügyéért
Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes,
dr. Tóth János
- Békéscsabai Életműdíj
dr. Moskovits Sándor
- Békéscsaba Ifjúságáért
Kölcseyné Balázs Mária,
Zsankó László
Köszöntések
- Állami kitüntetésben részesült idén:
dr. Erdeiné Gergely Emőke,
Lenkefi Zoltán,
Gnandt János,
Szente Béla.
- Nyugdíjba vonult óvodapedagógusok:
Csabainé Pál Ilona,
Demcsák János Istvánné,
dr. Ibos Gyuláné,
Háriné Cséffai Erzsébet,
Király Ágota,
Kelemen Lászlóné,
Kudlákné Ratár Klára Jolán,
Lajtos Klára Erzsébet,
Váradi Zoltánné.
- Trefort Ágoston-díjban részesült:
Mátyásné Orosz Mária,
- Szakképzésért-díjban részesült:
Sarusi Ildikó.
Galéria
Fotók: Balázs Levente