A lépcsővel még egy plusz teret szeretnének biztosítani a fiatalok számára, ahol nyugodtan olvashatnak, tanulhatnak, elmélyülhetnek egyedül, vagy a járványhelyzet végeztével akár csoportosan is.
Kertész Zoltán, a BMK Olvasószolgálat és információ-szolgáltatás osztály osztályvezetője nyitotta meg az átadót. Ezt követően Varga Tamás mondta el gondolatait és biztatta a fiatalokat, hogy ne vesszenek el a pandémia idején sem. Elmondta azt is, hogy szerinte a járvány után fellendül a lépcső forgalma, de reményei szerint addig is sokan látogatják majd. Beszéde után Kádár Kende diákpolgármesterrel közösen adták a Digilépcsőt.
Az épület egyik volt lépcsőfordulóját alakították át kuckóvá a diákok számára, ahol egy kipárnázott galérián és babzsákokon ülve beszélgethetnek, olvashatnak. A fordulót körbeölelő könyvespolcok széles választékot nyújtanak az olvasnivalókból, a fiataloknak szóló könyvektől kezdve, bestsellereken át, egészen a különböző magazinokig, még képregényekből is csemegézhettek, méghozzá kényelmes ülőhelyeken, sőt még a telefonjaitokat is tudjátok olvasás közben tölteni.
Fotók: Martincsek Csaba és Balázs Levente