Minden jelölt ugyanarra a kérdéssorra válaszol, ezeket a riportokat közzétesszük a BAM oldalán, illetve egy-egy képsorozatot is készítettünk a jelöltekről és a stábjukról is. Most az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákpolgármester jelöltje, Szántó Zalán válaszol.
– Mi motivált, hogy elindulj a diákpolgármesteri székért?
– Az volt a fő motiváció, hogy segítsek a diákoknak, ezen kívül az, hogy nagyon sok mindent megvalósítsunk, hogyha esetleg nyerünk, illetve magamat is szeretném ezzel fejleszteni.
– Mi a pártotok legfőbb programja?
– Az előző évben elmaradt a Garabonciás Napok. Célunk, hogy minél több diákban visszajöjjön az a Garabonciás iránti feeling, ami esetleg elveszett az elmúlt időszakban. Ezt legfőképp az egyik programunkon lesz majd tapasztalható, ami a Mamma Miában lesz megtartva szerda este!
– Milyen ígéretet valósítasz meg, ha egy éven keresztül diákpolgármester leszel?
– A 3 kampánypontunkon kívül minden tőlem telhetőt próbálok megtenni a diákokért. Az esetlegesen felmerülő problémákat továbbítom majd a Polgármester Úrnak.
– A felkészülési időszakban mi okozta a legnagyobb nehézséget és mi ment a legkönnyebben?
– A legnehezebbnek a nyári gyűléseket mondanám, nagyon nehéz volt összeszedni a stábot a nyári szünetben. Hogy őszinte legyek, semmi se ment könnyen, viszont éppen ezért vagyok nagyon büszke a stábomra, hogy mégis megcsináltuk. Ezenkívül számunkra nagyon fontos a jó hangulat. Úgy gondolom, hogy a felkészülésünk nagyon jó hangulatban telt és telik.
– Miben próbáltatok másként gondolkodni, mint az elődök?
– Már a Diáknapokon is elég sok mindent másképp csináltunk, mint a előző évek stábjai. Most is megpróbálunk egyedibbek alenni. Különleges programjaink lesznek, a főtéren nagyon sok programot rendezünk, amire eddig nem nagyon volt példa.
– Ha két mondatban kellene megfogalmazni, akkor mivel vennéd rá a zsűritagokat, hogy rád szavazzanak?
– Minden Békéscsabai Diákot meghallgatnánk és képviselnénk. Azért lennék én a megfelelő választás, mert minden munkát, amit megkapok, megpróbálok maximálisan elvégezni.
A riportsorozatot és a garabonciással kapcsolatos cikkeket, képsorozatokat ITT találjátok, a jelöltek videós bemutatkozásai ITT nézhetőek meg.
Kérünk, hogy nyomj egy LIKE-ot, kövesd a BAM oldalát és ha ezt a két dolgot megtetted, akkor már ne hagyd ki a megosztás gombot sem. Köszi! 😊