Ifjúsági információs portál -
Online városi diákújság, Békéscsaba

2021. szeptember 21., kedd

Közösségi ikonok

Facebbok-oldalunkInstagram-oldalunkYouTube csatornánkRSS csatornánk

Keresés az oldalon

Miért éri meg színházba járni? – Jegyzet a színházba járásról és nem járásról!

Ha elmegyünk ma egy színházi előadásra, kevés fiatalt vélhetünk felfedezni a közönség sorai között. Sokak szerint csak unalmas darabokat adnak elő egy-két táncmozdulattal és énekléssel, ráadásul még ki is kell öltözni. el kell mondjam, nem teljesen erről szól a történet.

Írta:   |  Forrás:   |  Rovat: Tippek
Megjelent: 2021. július 20., kedd 18:30
Írta:   |  Forrás:
Rovat: Tippek
Megjelent: 2021. július 20., kedd 18:30

Engedd meg, hogy elmeséljek egy személyes élményt. Hármasban, a bátyámmal és a feleségével színházban voltunk a minap. A bátyám nem igazán szeretett volna elmenni, hiszen annyira nem érdekelte az előadás, viszont a végére már azt mondta, hogy ő is élvezte a darabot. Ebből tanulságnak az vontható le, hogy ameddig nem próbálunk ki új dolgokat, addig nem is tudhatjuk, hogy az nekünk való-e.

Ahogy fentebb is említettem, a legtöbben az öltözködés miatt és az unalmasnak hitt előadások okán nem mennek el színházba, emellett pedig még akár gúnyt is űzhetnek az emberből, mivel „színházba csak az öregek járnak”. Pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az igaz, hogy a legtöbb néző általában az idősebb korosztályba tartozik, de ettől függetlenül senki sem fog elítélni, ha te is elmész egy téged érdeklő előadásra. Az elegáns viseletet pedig nem kell túlzásba vinni, lányoknál elég egy egyszerű egyberuha, a fiúknál pedig ing és farmer is tökéletesen megfelel.

Mikor kiejtem a színház szót, sokan egyből a drámákra gondolnak és emiatt nem szeretnének, esetleg félnek megnézni egy darabot. A színházban nem csak drámákat adnak elő, hanem például vígjátékokat is és ez már egy fokkal jobban hangzik, igaz? Még ha nincs is nagy kedved beülni egy drámára, egy vígjátékra érdemes lehet elmenni, hiszen általában a közönséggel együtt fogsz nevetni a színpadon történő vicces, sokszor eltúlzott jelenetek miatt.

Viszont, ha még ez sem hozza meg a kedvedet, akkor 4 pontban gyorsan összefoglaljuk, hogy miért is olyan jó kicsit művelődni.

1, Kifejezheti érzelmeidet

Akár hiszed, akár nem, az előadások alatt sok ismerős érzést fedezhetsz, amiket már átéltél, esetleg a szemedet is felnyithatja pár dologgal kapcsolatban, tehát olyan, mintha az előadás közben egy tükörbe néznél, ami megmutathatja azt, hogy hogyan is élsz.

2, Szórakozást nyújt, sokszor interaktív formában

Ahogy korábban említettem, egy előadás során sokszor nevetheted el magad vagy akár csak átérezheted a szereplők sorsát. Van olyan is, mikor a közönséget is bevonják a szereplésbe, általában ilyenkor tapsolni kell egy adott ütemre, amit a színész ad a nézőknek, ezzel kicsit felkeltve az érdeklődésüket.

3, Elszabadulhatsz egy kicsit a valóságból

Ha az előadás magába szippantja az embert, akkor képes minden gondot elfeledni arra az időre, míg az előadás véget nem ér. Az emberek nagy része ezért is jár színházba a kikapcsolódás mellett, hiszen ez egyfajta menedéket adhat az ember számára.

4, Színházba járni egy esemény

Hogy ezt, hogy értem pontosan? Hát úgy, hogy ha színház lesz a program, akkor arra általában készülök, egyfajta izgalmat érzek, mikor végre leülök a helyeme és várom a darab kezdetét. Már ez magában ad egy jó érzetet az embernek.

És a végére megmutatok egy videót, ami szerintem remekül átadja, hogy miért is jó színházba menni:

Copyright

Békéscsabai Alkotó Média (BAM)

©2018-2021
Minden jog fenntartva!