Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2020. április 10., péntek

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

Második lett az Andrássy csapata a 7. PénzSztár versenyen

December 10-én rendezték meg Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében az idei PénzSztár verseny utolsó fordulóját, amelynek végén kiderült, ki nyerte el a 2019. évi PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat.

Írta:   |  Forrás: BAM  |  Rovat: Ügyes
Megjelent: 2019. december 11., szerda 13:28

A versenyen idén 1048 négyfős csapat, vagyis több mint 4 ezer diák indult, köztük az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium négyese is. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az iskola A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű elnevezésű csapata is bejutott az utolsó fordulóba.

A döntőbe jutott legjobb öt csapatnak változatos feladatokat kellett teljesítenie, teljesítményüket pedig egy öttagú szakmai zsűri értékelte. A legjobb eredményt a Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium ZsANK elnevezésű négyese érte el, akik egy évvel korábban már eljutottak a döntőig.

Nincs szégyenkeznivalója azonban az Andrássy gimi csapatának sem, akik a második helyen végeztek, méghozzá a mezőny legfiatalabb csapataként! A csabai négyes tagjai – Baksay Réka, Tóth Gergő, Szigeti Boldizsár és Székács Márk – mindannyian az iskola 10. D. osztályának tanulói, felkészítő tanáruk pedig Szöllősi Réka tanárnő volt.

A verseny végeredménye

  1. ZsANK – Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola és Gimnázium
  2. A Ravasz, az Agy és a 2 Csavaros eszű – Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
  3. Team Wilson – Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
  4. GiMilliomosok – székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium
  5. Az igazi Crash Cash – Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium

Gratulálunk az Andrássy csapatának!

Cikk megosztása:
Keresés az oldalon
BAM TV
Csak egy kérdés

Mit gondolsz a nyári és téli időszámításról?

Copyright
BAM
©2020 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!