Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2019. szeptember 18., szerda

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

LIKE 2019

Békéscsaba főterén, immár kilencedik alkalommal rendezte meg a városi dök, a Like- tehát Lézengő Ifjúság Kulturális Eseménye megnevezésű programot.

Írta:   |  Forrás: BAM  |  Rovat: BAM fotógalériák - Helyben - Mozdulj!
Megjelent: 2019. június 17., hétfő 14:49

Az idő közben eleredő eső sem szegte az emberek kedvét, az állandó programok mellett a színpadon lévő műsortól, melyet a városi ifjúság adott elő. Emellett két országszerte ismert zenekar is koncertet adott.

A színes programok sorozatát a Keményes gitárklub kezdte, dalaiknak színes repertoárja megadta az alaphangulatot a rendezvénynek. Utánuk a FitDance Center műsorát tekinthettük meg, melyben eltáncolták fellépő és versenykoreográfiáikat is. Majd a taekwondo-sok mutatták be, mit is tudnak. Ezután a szegyás diákok által tervezett ruhákat tekinthettük meg. Egy kis technikai átállás után kezdődhetett a tánc! Az élő Just Dance-ben a városi dökös lányok mutatták a lépéseket George Ezra Paradise című dalára, melyet egyre többen és többen követtek, így egy nagy tánctérré varázsolva a színpad előtti területet. Ennek sikerén felbuzdulva a közgések is bemutatták saját diáknapi táncukat hasonló módon. Majd egy kis szünet után folytatódott a programok sorozata az Acustic Planet koncertjével, végül a Hősök zárták az eseményt.

De nem csak színpadi programok alkották a rendezvényt. A színpadtól haladva különböző városi szervezetek követték egymást, melyeknek sátraiban különböző programokkal várták az érdeklődőket. Majd egyszer csak a szervezetek sátrait felváltották az iskolák Garabonciás Napokra megválasztott stábjainak sátrai, ahol kis ízelítőt kaptunk, hogy mi vár ránk, az őszi Garán.

A programok színes repertoárján mindenki talált magának kedvére való elfoglaltságot, valamint a rendezvényen kint sürgő-forgó diákság kellemes, pozitív atmoszférát teremtett meg.

Galéria

Fotók: Mészár Erik, Lukoczki Kristóf és Sipos Olivér

Aftermovie

Videó: Lukoczki Kristóf és Mészár Erik
Zene: Oliver Fox

Cikk megosztása:
Keresés az oldalon
BAM Híradó

BAM TV

Csak egy kérdés

Mit gondolsz a nyári és téli időszámításról?

Legközelebbi programok
  • Nincs esemény
Copyright
BAM
©2019 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!