Ifjúsági információs portál -
Online városi diákújság, Békéscsaba

Könnyek helyett könyvek

Kovács Petra: „Amit valamilyen szinten szeretnék átadni a közönségnek, hogy ne féljenek megmutatni a nagyvilágnak a fiókba rejtett tehetségüket…”

„Gondolatok magamnak és mindenki másnak,
Minek lát a lét, csak Versszerű entitásnak…”
(Szilágyi Alex)

Honnan jött a Versszerű entitás ötlete?

Gimnázium óta írogatok verseket, de ezek publikálása akkoriban fel sem merült bennem. Úgy éreztem, hogy senki nem értené meg a szavak mögött megbújó érzelmeimet, szóval inkább kedvtelésből költögettem egy picike, pillangómintás füzetbe. Egy hosszabb szünet után, tavaly nyáron kezdtem intenzív alkotásba, mivel akkoriban több, fájdalmas magánéleti esemény zajlott le körülöttem nagyon rövid idő alatt. Egyedül éreztem magam, és bár néha meséltem barátoknak, családtagoknak a vívódásaimról és elkeseredettségemről, őket sem szerettem volna terhelni, hiszen mindenkinek megvolt a maga mindennapi problémája. Szerencsére a versírás hatékonyan segített túllépni a veszteségeimen, és nem kevés apró művet sikerült legyártanom, továbbra is „a fióknak”.

Magának az Instagram-oldalnak az elindítása tavaly novemberben történt, méghozzá egy anatómia zh utáni este, ami hírhedten nehéznek számít az orvosisok teljes tanulmánya alatt (az is volt, az évfolyam jelentős része megbukott rajta, köztük én is). Maga az egyes érdemjegy nem érintett meg annyira, viszont akkoriban pont olyan szakterületről álmodoztam, aminek a témájáról szólt a zárthelyi. Nem túlzok, hogy ekkor komoly identitási válságba kerültem, és még az is megfordult a fejemben, hogy otthagyom az egyetemet, és valami humánosabb szakon folytatom az utamat. Ekkor, mint derült égből villámcsapás döntöttem el, hogy publikussá teszem a verseimet. Sok verses Instagram-oldalt követtem, tetszett a koncepció, hogy képekkel párosítom a soraimat, ezen kívül az emberek véleménye is érdekelt, így belecsaptam. Szerencsére azóta a krízis megszűnt, lelkesen tanulom az emberi test rejtelmeit, a versírást pedig stresszlevezető hobbiként folytatom.

Miért pont ezt a nevet választottad?

Legalább másfél órán át rágódtam, hogy milyen néven kellene elindítanom nemlétező költői karrieremet. Borzalmasabbnál borzalmasabb ötletek jutottak az eszembe, tisztán emlékszem, ahogy egy csoporttársam a fejét fogja, miközben felsorolom neki az opciókat. (A srác azóta is az első számú kritikusom, akitől folyamatosan kspom a biztatást. Ha ő nincs, valószínűleg nem létezne most az sem, amiről beszélgetünk.) Aztán egyszer csak bevillant, hogy réges-régen írtam egy ars poetica-szerűséget, aminek a Versszerű entitásaim címet adtam, és éreztem, hogy ez lesz az igazi. Lefedi, hogy nem vagyok ebben a világban „profi”, szóval ha valaki letámadna, hogy nem pontos a szótagszám, nem csengenek össze a rímek, és különben is, nem palimbacchius verselést alkalmazok a lemenő napfény allegóriánál (nyugalom, az utolsót még én sem értem), elég lenne vállat vonnom, hiszen itt minden csak „versszerű”.

Mik a jövőbeni terveid az oldallal és úgy általában az életben?

Szerintem nem lesz nagy meglepetés a válaszom: addig fogom az oldalt üzemeltetni, amíg van rá időm, látok benne fantáziát és lesznek olyanok, akik követik és szeretik azt, amit csinálok. Amit valamilyen szinten szeretnék átadni a közönségnek, hogy ne féljenek megmutatni a nagyvilágnak a fiókba rejtett tehetségüket, műfajtól függetlenül. Túl rövid az élet ahhoz, hogy elrejtsük azt, ami bennünk lakozik. Az élet legnagyobb kihívása a balansz kialakítása, ugyanis hajlamos vagyok a végletekben élni. Minden más célom mondhatni „lerágott csont”: diploma viszonylag jó eredménnyel, biztos munkahely, szép ház, család, boldogság és kutya. Minimum kettő.

Kovács Petra
(Fotó: Jenei Péter)

Mi motivál és mi tölt fel a hétköznapok során?

Egyértelműen a környezetem: azok az emberek, akikkel nap mint nap kontaktusba kerülök. Függetlenül attól, hogy pozitív, vagy negatív kisugárzással hatnak rám, feltöltenek. Ha a családomról és a barátaimról van szó, akkor általában motivációt kapok. Ha olyan emberrel sodor össze a sors, akivel nem szeretném, hogy összesodorjon, akkor is feltöltődöm, csak általában valami negatív érzelemmel. Ezek hagynak legtöbbször nyomot a verseimen, panaszkodás helyett kiírom magamból ezeket a pesszimista érzelmeket.

Van kedvenc versed vagy költőd?

Nem is egy, nehéz lenne kedvencet választani a repertoárból. Radnóti nagyon közel áll a szívemhez, nyelvezete és témái már általános iskolában elragadtak. Néhány éve jött szembe velem Fodor Ákostól egy haiku, azt nevezném a legmeghatározóbb irodalmi élményemnek. Mindenkinek ajánlom, hogy nézzen utána a munkásságának, bizton állítom, hogy kortól, nemtől, érdeklődéstől függetlenül mindenki fog találni olyan művet tőle, ami meg fogja érinteni. Ha pszichológus lennék, kötelezővé tenném minden páciensemnek, hogy próbáljon meg haikut írni: a szigorú szótagszám miatt segít a tömör kifejezésben, amit a mai világban egyre több területen elvárnak az embertől. A kedvenc verseim minden kétséget kizáróan Édesapám alkotásai, akivel családi vállalkozássá emeljük a „hobbiköltést”.

Van olyan versed, amit a mai napig szívesen újraolvasol vagy amire különösen büszke vagy?

Érdekes, de pont azok a versek állnak közelebb hozzám, amit az internet népe nem „kap fel”. Van egy-két olyan poszt, amihez természettudományból merítettem ihletet, azokat azért olvasom vissza szívesen, mert emlékeztetnek arra, hogy nem hiába tanultam napokat egy vizsgára az egyetemen.

Mi ihlet meg a legjobban?

Mindig az aktuális hangulatom adja a kezembe a szavakat. Főleg a szomorúság és a kilátástalanság. A pozitív élethelyzeteket szeretem inkább mással megélni.

Miért döntöttél úgy, hogy mások verseit is megjelenteted?

Ennek több oka van. Először is, szerettem volna biztosítani egy felületet azok számára, akikben felkeltettem az érdeklődést a versírás iránt és még bátorságuk is van ahhoz, hogy publikálják írásaikat. Szerencsére volt jelentkező, nem is egy. Emellett természetesen önös érdekek is megbújnak, hiszen minél több a poszt, annál nagyobb az olvasottság, legalábbis idáig ezt a tendenciát figyeltem meg.

Minek hatására kezdtél el írni?

Szimplán a bennem felgyűlt gondolatok robbantak ki egyszer. A megkönnyebbülés hatása pedig azt eredményezte, hogy folytassam az írást. Mint valami drog. Amiről ha akarnék, sem tudnék leszokni.

Vannak olyanok, akikre felnézel?

A 145 centiméteres magasságommal körülbelül mindenkire.

Kovács Petra Versszerű entitás elnevezésű Instagram-oldalát elérhetitek ide kattintva.