Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2019. július 23., kedd

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

Idén is megrendezésre kerül a VEKTOR – A tábor témája: Az önismeret

Az eseményre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek ismerkedni, új ismeretekre szeretnének szert tenni, elmúltak tizenhét évesek, és akik a Felvidéken, Erdélyben, Békés megyében, Vajdaságban vagy Kárpátalján érzik otthon magukat.

Írta:   |  Forrás: BAM  |  Rovat: Unatkozol?
Megjelent: 2018. augusztus 24., péntek 12:31

A szeptember 6-9. között harmadik alkalommal megrendezésre kerülő VEKTOR egy olyan négynapos rendezvény, amelyet felvidéki, erdélyi és viharsarki fiatalok közösen álmodtak meg 2015-ben annak érdekében, hogy évente egyszer összegyűljenek, és egy-egy, számukra érdekes témát közösen feldolgozzanak.

Ezúttal az Önismereti tréningek segítik majd elő, hogy a résztvevők megtalálják az önmagukhoz vezető utat. Vajon mennyire ismerjük saját képességeinket? Tisztában vagyunk pozitív és negatív tulajdonságainkkal? Mi, illetve mi nem zavar bennünket saját magunkban? Ezekre és számtalan hasonló kérdésre kereshetitek ti is a választ a rendezvény ideje alatt.

Az eseményre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek ismerkedni, új ismeretekre szeretnének szert tenni, elmúltak tizenhét évesek, és akik a Felvidéken, Erdélyben, Békés megyében, Vajdaságban vagy Kárpátalján érzik otthon magukat. Szerezzetek élményeket és merjetek belevágni egy új kalandba!

További információkért kövessétek a VEKTOR Facebook-eseményoldalát, ahol rengeteg információt találhattok. Jelentkezni az ide kattintva elérhető űrlapon tudtok.
A jelentkezési határidő augusztus 31.

A tábor tervezett programja

VEKTOR 2018

Cikk megosztása:
Keresés az oldalon
BAM Híradó

BAM TV

Csak egy kérdés

Mit gondolsz a nyári és téli időszámításról?

Legközelebbi programok
  • Nincs esemény
Copyright
BAM
©2019 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!