Ifjúsági információs portál -
Online városi diákújság, Békéscsaba

Egykori békéscsabai diákot díjazott az egyik internetes kultmagazin

Olvasói támogatásával KULTer stART néven díjat alapított nyolcadik születésnapja alkalmából a KULTer.hu internetes portál szerkesztősége, amellyel szerzőit kívánta elismerni. A díjat első alkalommal egy korábbi békéscsabai középiskolásnak, Varga Ákosnak ítélték oda.

Varga Ákos neve egyáltalán nem ismeretlen a bő egy évtizeddel ezelőtt a városunk középiskolainak padjait koptatott egykori diákok között, hiszen már akkor remek filmkritikákat és -ajánlókat írt a korabeli városi diákújságba. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar, valamint filmelmélet-filmtörténet alapszakon 2014-ben, majd pedig ugyanott vizuális kultúratudomány mesterszakon 2016-ban. Rövid ideig televíziós műsorszerkesztőként dolgozott, jelenleg pedig a Viacom egyik csatornájának (RTL SPIKE) programszerkesztőjeként tevékenykedik.

Ákos készséggel és lényéből fakadó őszinteséggel nyilatkozott nekünk, amikor felhívtuk, hogy gratuláljunk neki, illetve beszélgessünk vele egy kicsit a díjról, filmekről, a múltról és terveiről.

Először is gratulálunk a díjhoz! Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy neked ítélték és mit jelent számodra ez az elismerés?

Köszönöm szépen! Először meglepődtem. Ez most nem ilyen álszerénység vagy ilyesmi, de már eleve a jelölésen meglepődtem. A KULTer.hu-nál ugyanis mindenki kizárólag az adott terület iránti szeretetéből és szenvedélyéből ír, a szerzők túlnyomó többsége nem főállásban dolgozik ott. Rengeteg iszonyúan tehetséges ember ír az oldalra. A jelöltek közt is volt olyan, akinek már kötete jelent meg. Tényleg olyan emberek, akik elképesztően sokoldalúak, tehetségesek. Már annak is örültem, hogy ebből a nagyon nagy merítésből bekerülhettem a nyolc jelölt közé. Aztán amikor megtudtam, hogy nekem ítélték a díjat, az nagyon sokat jelentett, hiszen ez egy nagy visszacsatolás. Három éve írok az oldalra, lehet, hogy kicsivel több is, úgyhogy nekem ez egy fontos visszajelzés. Én a KULTer szellemiségével nagyon tudok azonosulni, így különösen sokat jelent ez a díj. A KULTer egy békés sziget, ahol arról írsz, amiről szeretnél, úgy írsz, ahogy szeretnél, ami szerintem nagyon ritka és meg kell becsülni, ha az ember ilyen helyet találhat.

Mikor és minek hatására kezdtél el filmkritikákat írni?

Ez a történet szorosan kötődik Békéscsabához, mert amikor középiskolában voltam másodikos talán, akkor kezdték el újraszervezni a CSAK nevű diákújságot, ami egy nyomtatásban megjelenő, diákok által szerkesztett lap volt. Varga Tamás, akkori ifjúsági referens irányításával történt mindez, őt ma is ismerhetik a csabai fiatalok, hiszen azóta is a városházán dolgozik és a fiatalokkal foglalkozik. Néhány ismerősömmel hallottunk erről a lehetőségről, így elmentünk egy szerkesztőségi ülésre. A legelső cikk, amit megírtam a CSAK-ba még nem is filmkritika volt. Egy interjút készíthettem Békéscsaba akkori polgármesterével és valahogy utána jött fel a következő szerkesztőségi ülésen, hogy szívesen írnék filmekről. Nehéz pontosan meghatározni, hogy mi volt a kiváltó ok, de mindig szerettem a filmeket, meg volt egyfajta kötődésem a filmkultúrához. Így ennek a kis alkotóműhelynek, újságnak a hatására kezdtem el végül filmkritikákat írni. Gyakorlatilag minden lapszámba igyekeztem írni egyet, volt olyan is, hogy két rövidet. Onnantól a többi már adta magát.

Varga Ákos 2018 februárjában a BAM szerkesztőségének tartott előadást
(Fotó: BAM)

Melyik írásodra vagy a legbüszkébb és miért?

Ez azért nehéz kérdés, mert ha jól emlékszem, tavaly év végén ünnepelhettem a századik kritikámat, azóta meg született még egy pár. De talán amire tényleg büszke vagyok, az a Virágvölgy című filmről írt kritikám. Az szerintem egészen jól sikerült, illetve a nemrég megjelent Napszálltáról írt kritikámat is kedvelem. Ez a kettő az, ami hirtelen eszembe jut és amire azt mondom, hogy szívesen emlékszem rájuk. Meg még talán az Állampolgár.

Melyik film volt az, amelyik eddig a legnagyobb hatást gyakorolta rád és miért?

Több olyat tudok mondani, amik emlékezetesek számomra. A közelmúltból ilyen az Egy nő fogságban című dokumentumfilm. Olyan elemi erővel hatott rám, ahogy addig dokumentumfilm még soha, de fikciós film is viszonylag ritkán van rám ilyen hatással. Ez egy elképesztő, fantasztikusan összerakott film, szerintem ott van a top élmények között. Akkor ott van még erőteljesen a Brigsby mackó című darab, amit tavaly a Miskolci CineFesten volt szerencsém látni, sajnos nem került a mozikba a fesztiválon kívül. Az is egy olyan film, ami után az ember sír, nevet, tapsol, kirázza a hideg, szóval van egy elég komplex hatásmechanizmusa, miközben nagyon érdekes dolgokat feszeget és nagyon izgalmas kérdéseket tesz fel. Hogy életművek szintjén is mondjak valamit, Quentin Tarantino az, aki gyakorlatilag az első rendező volt, akinek a munkásságával tüzetesebben megismerkedtem és beleástam magam a munkáiba. Rengeteg minden van a filmjeiben, árad belőlük a mozgókép iránti szeretet és alázat. Alapvetően ez nekem mindig is szimpatikus volt, és ez azokból az alkotásaiból is érződik, amiket mondjuk nem tartanak a legjobbaknak. Egyébként mindig van egy csomó film, amit megnézek és azt mondom, hogy na, ez hatott. Például a Nyers, na az egy elképesztően beteg film. Francia alkotás, és sajnos az sem jutott el a hazai mozikba.

Van-e olyan film, amit szakmailag nem tartasz sokra, de mégis a kedvenced?

Hogyne! Igazából kettő is van, és mind a kettő a rossz filmeknek egyfajta Keresztapája vagy Aranypolgára. Az egyiket konkrétan hívják is a rossz filmek Aranypolgárának. Ez utóbbi a The Room című opusz 2003-ból. Maga a film egy rémesen összetákolt valami, amit egy olyan rendező készített, akinek semmi köze nem volt a filmkészítéshez, és annak alapvető fogalmaival sem volt tisztában. Szóval ez egy penetránsan rossz film. Nagy kedvencem, mert tényleg egész egyszerűen annyira rossz, annyira nézhetetlen, hogy az ember már elkezdi élvezni, és minél többször nézem, annál inkább kialakul egy sajátos logikája, amitől ez a film elkezd működni. Tényleg minden rossz ebben a filmben, amit el tudsz képzelni és ettől lesz valami igazán értékes és valami igazán időtálló, mert 2003 óta járja a világot, éjszakai vetítéseket tartanak belőle, amikre bemennek a nézők, elképesztő kultusz alakult ki körülötte. Ez mindenféleképpen ott van a „rossz film, de közben szeretem”-listán.

A másik meg hát a rosszfilm-készítés pápája, Ed Wood klasszikusa, a 9-es terv a világűrből (Plan 9 from Outer Space). Szerintem legalább tíz éve volt, amikor először találkoztam ezzel a bizarr remekművel. Ed Woodból is áradt egy nagyon különös elhivatottság a mozgókép iránt. Ez az ember nulla pénzből, minden szabadidejét és energiáját beleölve csinált borzalmasan rossz filmeket. De mondjuk mégsem olyan értelemben rossz filmek ezek, mint pl. a legutóbbi Transformers, a Terminator: Genisys, vagy ilyesmi, hanem úgy, hogy közben elkezdenek működni. Ilyeneket tehetségtelen ember nem csinál. Afféle nemes penész, vagy nem tudom. Szóval ez az a két film, ami általában szinte minden filmrajongónál ott van egy ilyen listán, és nálam sem maradhatnak ki.

Kiknek ajánlanád, hogy kezdjenek el komolyabban filmkritikák írásával foglalkozni?

Talán azoknak, akik szeretnek beszélgetni a filmekről és van igényük arra, hogy saját maguknak rendszerezzék a látottakat, esetleg még az is egy kitűzött céljuk, hogy más kedvét meghozzák bizonyos filmekhez, amik adott esetben nem kapnak túl nagy publicitást vagy elég figyelmet. Ezek szerintem fontos dolgok. Kiváló hobbi lehet azoknak, akik szeretnek filmekkel foglalkozni és filmekkel bíbelődni. Sajnos, úgy istenigazából megélni belőle nagyon kevesen tudnak Magyarországon. Akik meg is tudnak, ők is több helyre írnak párhuzamosan. Az itthoni szaksajtó helyzete nem túl fényes sajnos. Viszont ez magával hozza azt, hogy tényleg olyan emberek foglalkoznak ezzel, akik nagyon elhivatottak. Szerencsére a békéscsabai ifjúságnak továbbra is megvan a lehetősége az ilyen irányú ambíciók kibontakoztatására. Azt nem tudom, hogy a CSAK milyen formában létezik most, de ott van a BAM, ott van az IfiPress, illetve vannak iskolai újságok is. Az írás sokat hozzá tud tenni az ember személyiségéhez, látásmódjához.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Nem vagyok kifejezetten az a tervezős fajta. Immár két éve, hogy a munkahelyemen dolgozom, ez igazából a hivatalos megélhetésem, és szerencsére ott is foglalkozhatok filmekkel. A lengyel Paramount-filmcsatornán is dolgozom úgynevezett programme plannerként, szóval napi kapcsolatban vagyok a filmekkel a munkahelyemen is, csak más szempontból. Szeretném megtartani ezt a hobbit, már ami a filmekkel történő foglalatoskodást illeti. Emellett kiválóan érzem magam a mostani közegben, amiben mozgok. Ha ez tervnek számít, szeretnék minél több új embert megismerni akár szakmán belül, akár szakmán kívül, szeretnék minél többet beszélgetni filmekről, na meg van egy ilyen naiv vagy hurráoptimista célom, hogy minél többen kezdjenek el olyan filmeket nézni, amik nem egy instant, könnyen fogyasztható élményt adnak, hanem igenis kell utánuk gondolkodni, beszélgetni. Szóval nagyon jó lenne, ha fejlődne itthon a filmkultúra, ha tudatosabban, nagyobb odafigyeléssel fogyasztanánk filmeket. A filmkritika talán egy kicsit erre is jó lehet, ha valaki jól csinálja, és persze szeretném minél jobban csinálni a továbbiakban is. Szerintem ez nem olyan, hogy az ember elér egy szintet és annál nincsen följebb, mert mindig lehet tanulni, mindig lehet fejlődni.