Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2019. július 20., szombat

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

DÖKÉK: kitűnő volt a hangulat a városi DÖK bálján

Február 15-én, pénteken rendezte meg immár hagyományos éves bálját a Békéscsabai Diákönkorányzat a Csabagyöngye Kultúrális Központ (CsaKK) Agóra termében.

Írta:   |  Forrás: BAM  |  Rovat: BAM fotógalériák - Helyben
Megjelent: 2019. február 16., szombat 12:44

Nem csalódtak azok, akik részt vettek a városi diákönkormányzat idei bálján, akik pedig lemaradtak róla, azok otthon kékülhetnek a méregtől, miért is nem voltak ott. Na persze, magán a bálon is mindenki kékben pompázott, ugyanis ezúttal ez volt a rendezvény színe. KÉKségtelen, DÖKéletes este volt!

Este 7 órakor nyíltak meg az ajtók a vendégek előtt, akiket az est két házigazdája, Pál Kitti és Puju Kevin köszöntött nem sokkal később. A rendezvényre meghívást kapott Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere is, aki személyesen sajnos nem tudott megjelenni: üzenetét a házigazdák olvasták fel, köszönetüket kifejezve a város első emberének, valamint Kiss Tibor alpolgármesternek, Szente Bélának, a CsaKK igazgatójának, illetve az intézmény munkatársainak azért a segítségért, amely nélkül a bál nem jöhetett volna létre.

Ezt követően Balog Misó diákpolgármester köszöntötte a vendégeket, majd Puskely Viktória, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke mondott pohárköszöntőt a vacsora előtt. A vendégek között ott volt Bágy Petra ifjúsági referens, a diákpolgármester és alpolgármesterei, valamint természetesen a városi DÖK teljes elnöksége és tagjai is, de több olyan fiatallal is találkoztunk, akik korábban voltak meghatározó tagjai Békéscsaba ifjúsági életének. Így többek között ott volt Csizmadia Szonja és Vörös Viktor egykori diák-alpolgármester (előbbi 2012-ben, utóbbi 2011-ben), valamint Puskely Gergő is, aki nem is olyan régen még a városi DÖK elnöke volt, jelenleg pedig több, ifjúsággal foglalkozó civil szervezet tagja.

A vacsora után a hangulatot a Show és Bors zenekar alapozta meg. A jó pár évvel ezelőtt, tehetséges fiatalokból alakult együttes az elmúlt években több felállásban is játszott, mára pedig a megye egyik legjobb (ha nem a legjobb) bulizenekarává váltak. Az estet számukra nyugodtan nevezhettük ünnepinek, hiszen énekesnőjük, Molnár Katalin épp a bál napján ünnepelte születésnapját, amelyről természetesen a szervezők sem feledkeztek meg, a vendégek pedig közösen énekelték el ajándékként a Boldog születésnapot! című dalt.

A Show és Bors után megismerhettük a bálkirálynő- és bálkirályválasztás párjait (voltak köztük meglepő párok, szó se róla), majd TaylorZ, később pedig DJ Deniel szolgáltatta a zenét.

Galéria

Fotók: BAM

Cikk megosztása:
Keresés az oldalon
BAM Híradó

BAM TV

Csak egy kérdés

Mit gondolsz a nyári és téli időszámításról?

Legközelebbi programok
  • Nincs esemény
Copyright
BAM
©2019 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!