Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2020. január 19., vasárnap

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

ATK közösségi tér – Hogyan tovább?

Mint már bizonyára hallottátok, az Andrássy Úti Társaskör bezárta kapuit. A csabai közösségi tér azonban nem szűnik meg!

Írta:   |  Forrás: BAM  |  Rovat: BAM fotógalériák - Helyben
Megjelent: 2019. december 6., péntek 10:27

Az utóbbi hónapokban felújítások zajlottak a házban, bizonytalan volt a helyzet, azonban egyéb komplikációk miatt a közösségi tér áthelyeződött a Csaba Center 3. emeletére. A BAM csapata is csatlakozott, így szerkesztőségünk is a Csaba Centerben található. Az új helyszínről, közeli és távolabbi tervekről Mikó Melindával, az Erzsébet Ifjúsági Alap ifjúságszakmai koordinátorával beszélgettem.

Mi lesz az Andrássy Úti Társaskör sorsa a továbbiakban?

Az ATK-ról nem tudunk sok mindent. Régóta húzódott már ez az egész, nekünk sem állt szándékunkban elköltözni onnan, hiszen nagyon szerettük azt a helyet. Viszont az elmúlt fél évben folyamatosan energetikai korszerűsítés zajlott ott, s egyre kevésbé tudtuk úgy használni a közösségi teret, ahogy kellett volna, a funkcióját már nem tudta betölteni. Nem olyan régen tudtuk meg, hogy most teljesen bezárják a házat. Egy másik részét is fel fogják újítani, mert kiderült, hogy balesetveszélyes, ennek viszont az volt az ára, hogy teljesen ki kell üríteni. Azt mondták, talán márciusig végeznek ezzel, de mi ezt már sajnos nem tudjuk vállalni, muszáj folyamatosan működtetnünk a közösségi teret, ezért el kellett jönnünk. Az pedig majd később kiderül, hogy a városnak mi a terve a házzal.

Az új helyszínen milyen formában fog folytatódni ez a kezdeményezés?

Gyakorlatilag ugyanazt szeretnénk tovább vinni, amit eddig az Andrássy Úti Társaskörben is tettünk. Sajnos Pikó Tamás közösségitér-vezető úgy döntött, hogy nem folytatja velünk tovább a munkát, így jelenleg közösségitér-vezetőt keresünk. Igazából ugyanazokat a feladatokat szeretnénk végezni, amiket az Andrássy úton is. Tehát először is van egy alacsony küszöbű szolgáltatás, ha egy fiatal úgy érzi, hogy szeretne itt egy fél órát eltölteni, akkor ahhoz semmilyen regisztrációra nincs szükség; egyszerűen bejön az ajtón, lecsücsül, egy kicsit Xboxozik, nézi a tv-t, találkozik a barátaival, iszik egy teát és továbbáll. De lennének tematikus programjaink is, beszéltünk már a DÖK-ösökkel, akik azt mondták, szívesen tartanának itt néhány programot. Beszéltünk az EBI-vel (Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért), megkerestük a város több olyan civil szervezetét, amelyek ifjúsággal foglalkoznak, vagy ők maguk is fiatalok, és felajánlottuk nekik, hogy jöjjenek erre a helyre, és valósítsák meg itt a programjaikat.
Nagyon örülök annak, hogy a BAM is velünk tartott. Igaz, hogy itt egyelőre nincs olyan szintű felszereltség, mint az ATK-ban volt, de a szerkesztőség hetente össze tud ülni megbeszélni, kinek milyen feladata van a következő hétre.

Csaba Center 3. emelet

Itt találjátok szerkesztőségünket, illetve a közösségi teret a Center 3. emeletén!

Milyen terveitek vannak a jövőben a hellyel?

Ha úgy alakul, szeretnénk azt, hogy kortársképzés induljon a közösségi térben, szakemberrel fogom felvenni a kapcsolatot, aki – ha szükségét érzi – eljön, itt csinál programokat. Gyakorlatilag nem változik semmi, csak maga a helyszín. Sokat fog nyomni a latban az is, hogy ki lesz az új közösségitér-vezető, mert Tomihoz is sokan kötődtek, ő is meghatározója volt az egésznek. Ha lesz egy új közösségitér-vezető, lehet, hogy teljesen új embereket fog maga köré gyűjteni, de biztos, hogy más lesz egy kicsit a tér arculata, mint a réginek volt.
Szerencsére, tárt karokkal vártak minket itt a Centerben, fölajánlották azt is, hogy ha flashmobot akarunk csinálni, vagy nagyobb programot, akkor nyitottak rá, segítenek nekünk, akár a színpadot is használhatjuk. Hirtelen nagy lett a tér, ahhoz képest, hogy ez egy kisebb közösségi tér, mint az előző volt, mégis annyi új kapcsolódási pont van. Szerintem egy-két hónap, és kialakul, hogy milyen irányba indulunk tovább.

Bár maga a helyszín még „steril”, magába foglalja az ezernyi lehetőséget. Már folyamatban van a díszítés, dekorálás, berendezés. Szász Attila kezdeményezésére egy kiállítás is látható lesz az új helyen – mintegy elköszönésként az Andrássy Úti Társaskörtől –, rengeteg, a cikkben is látható fényképpel ottani programokról, eseményekről, vagy az emberekről, akik szinte a fél életüket ott töltötték.

Azt hiszem, itt a BAM-nál is mindannyian élveztük az ATK-ban töltött időt, az ottani munkát, azonban az új helyen mi is újult erővel dolgozunk majd az újságon. Fotóink a költözés napján készültek, azóta azonban már berendezve vár mindenkit az új közösségi tér.

Galéria

Fotók: BAM – Ati

Cikk megosztása:
Keresés az oldalon
BAM TV

Csak egy kérdés

Mit gondolsz a nyári és téli időszámításról?

Legközelebbi programok
  • Nincs esemény
Copyright
BAM
©2020 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!