Ifjúsági információs portál -
online városi diákújság, Békéscsaba

2019. január 20., vasárnap

Közösségi ikonok

Facebook YouTube Instagram RSS

Időjárás
Időjárás
+10 °C    +3 °C
Keresés az oldalon

Kétszáztíz évvel ezelőtt született a magyar nőnevelés Békés megyei kötődésű jelentős alakja

A Gergely-naptár szerint az év 108. napja, az évből még 257 nap van hátra.

Írta:   |  Forrás: IfiPress/BAM  |  Rovat: Kalendárium
Megjelent: 2018. április 18., szerda 00:00

1808-ban ezen a napon született Pesten Karacs Teréz pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője, aki először az 1846. szeptember 8-án megnyílt miskolci református nőnevelő intézet igazgatónője volt, ahol nemcsak nemesi származású, hanem polgári lányok is tanulhattak, és évente hat szegényebb sorsú diák ingyen tanulhatott. Később Kolozsváron és Kiskunhalason is tanított. 1885-ben Békésre költözött unokaöccséhez, Környey Lajos ügyvédhez, ekkor bal keze már lebénult. 84 évesen itt érte a halál 1892. október 7-én, a békési temetőben helyezték örök nyugalomra.

2018. április 18., szerda

A Nap kel: 5 óra 49 perckor, nyugszik: 19 óra 38 perckor.
A Hold kel: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 22 óra 28 perckor.

Névnapok

Andrea, Ilma, Aladár, Apolló, Hermina, Lambert, Uzor, Verner.

Andrea

A női név az András férfinév magyarul és több más nyelven is használatos női párja. Régen nem volt ismert név sem Magyarországon, sem külföldön (bár Angliában 1617-ben felbukkan). Népszerű a XX. században lett, 1967-ben már a 8. leggyakoribb női név volt, a 80-as években pedig már a 3. helyen állt a Katalin és az Anita mögött. Az 1990-es években is igen gyakori név volt, a 2000-es években népszerűsége némileg csökkent, ekkor a 62-94. leggyakoribb női név volt.

Ilma

A női név Vörösmarty Mihály alkotása „Csongor és Tünde” című művében, talán a Vilma rövidítéseként. Egyúttal finn név is, ami szintén XIX. századi alkotás, jelentése levegő, ég, világ. Az 1990-es években szórványos név volt, a 2000-es években nem szerepel a száz leggyakoribb női név között.

Nemzeti-, nemzetközi- és világnapok

  • Műemlékvédelmi Világnap (Nemzetközi Műemléki Nap)
  • Rádióamatőr Világnap

Április 18. néhány híres,
vagy épp hírhedt szülötte:

1694 – Ambrózy György
(Ambrosius György)
evangélikus prédikátor, szuperintendens
(† 1746)

1772 – David Ricardo
brit üzletember, politikus, az angol klasszikus közgazdaságtan egyik legnagyobb alakja
(† 1823)

1805 – Vidos József
nemzetőr parancsnok, kormánybiztos
(† 1849)

1808 – Karacs Teréz
pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője
(† 1892)

1863 – Leopold von Berchtold gróf
osztrák politikus, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere
(† 1942)

1923 – Sidó Ferenc
kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok asztaliteniszező
(† 1998)

1942 – Jochen Rindt
osztrák autóversenyző, a Forma-1 egyetlen posztumusz világbajnoka
(† 1970)

1947 – James Woods
Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész

1956 – Eric Roberts
amerikai színész, Julia Roberts színésznő bátyja

1976 – Melissa Joan Hart
amerikai színésznő

Április 18. néhány híres,
vagy épp hírhedt elhunytja:

1779 – Fazola Henrik
német születésű, Egerben működő lakatosmester, vasgyár-tulajdonos, az ipari tőke egyik első képviselője Magyarországon
(* 1730 körül)

1846 – Jankovich Miklós
könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész, az MTA tagja
(* 1772)

1873 – Justus von Liebig
német kémikus
(* 1803)

1898 – Gustave Moreau
francia festőművész, a szimbolizmus képviselője
(* 1826)

1936 – Ottorino Respighi
olasz zeneszerző
(* 1879)

1947 – Jozef Tiso
szlovák pap, politikus, köztársasági elnök
(* 1887)

1955 – Albert Einstein
német születésű fizikus, Nobel-díjas , a relativitáselmélet kidolgozója
(* 1879)

1959 – Szabédi László
(er. Székely László)
erdélyi magyar költő, egyetemi professzor, a Bolyai egyetem tanszékvezető tanára
(* 1907)

1974 – Marcel Pagnol
francia író, drámaíró, akadémikus
(* 1895)

2000 – Pártos Erzsi
színművésznő, Érdemes Művész
(* 1907)

Ha több érdekességre vagy kíváncsi a mai nappal kapcsolatban, akkor keresd fel az IfiPress Kalendáriumát!

Cikk megosztása:
BAM Híradó
BAM TV
Csak egy kérdés

Te szereted a Csabai Kolbászt?

Legközelebbi programok
  • Nincs esemény
Copyright
BAM
©2019 Új Fejezet Békés Megyéért
Ifjúsági Egyesület
Minden jog fenntartva!